Hogy is van ez?
Műszaki tudományokon nevelkedtem. Mindig nagyon szerettem a matekot. Megtanított gondolkodni. Jó műszaki, gyakorlati érzékkel rendelkezem. Ilyen természettudományos, műszaki alapok után bizonyára sokan csodálkoznak, hogy parapszichológusként végeztem a MANTRA Alternatív Főiskolán. Mit kerestem egy ilyen főiskolán? A kíváncsiság hajtott és nem bántam meg. Elsősorban a világnézetemhez kellett ez, a világ másik fele. Így lett teljes, így kerek a világ. Azt hiszem, e nélkül a tapasztalat nélkül talán a festésig sem jutok el. Márpedig az új évezred megújúlt világlátással és a festés felfedezésével köszöntött rám, amiben nagyon sok örömöm telik. Majd a versekkel ismét új szín, új színtér került az életembe.
Témáim? Kedvenc technikám?
Diópáccal és akvarellel kezdtem festeni és kipróbáltam más technikákat is (pasztell kréta, papírmetszet, tus- és tollrajz, akril- és olajfestés, tűzzománc, selyem stb.). Nagyon szeretem az akvarell könnyedségét, légiességét, a szép színátmeneteket, a technikában rejlő esetlegességet, vonalak és formák játékosságát, s a fényt. Most már tudom, hogy az olajfestésnél is az akvarell hatású, lágyan egymásba olvadó színekkel festett képeket szeretem. S a szépséget mindenben. Az emberábrázolást tekintem a legnagyobb kihívásanak. Úgy témában, mint technikában az ember kipróbál sokfélét, hogy megtudja magáról, egyáltalán mi az, amit képes megfesteni, megalkotni. Képes-e átültetni az alkotásba azt az érzelmi többletet, amely nélkül egy mű -bár technikailag lehet jó-, mégis lélektelennek érezzük. Ha ennek töredéke sikerül, az már jó. Ha ebből a szemlélő valamit megérez, vagy benne is megindul valami, az még jobb.
Egyik felem sír, hogy csak ennyi, másik felem örül, hogy alkothat.
